Nincs vesztegetni való időnk!


A halál egy átjáró az anyagi lét és egy másik sík között. Ahányan vagyunk, annyiféleképpen éljük meg, vannak, akiknek fájdalmas, sok szenvedéssel teli hónapok alatt jön a “megváltás”. És van, akit hirtelen, váratlanul ragad el.

Amikor hosszú betegség, fájdalom előzi meg az átlépést, általában olyan negatív érzéseket érez a haldokló, mint félelem, düh, harag, önsajnálat, magány. Szembenézni az elkerülhetetlennel, tudni azt, hogy örökre el kell menni, a szeretteimet itt kell hagyni, hatalmas hiányérzettel társul. Különösen olyankor nyugtalanító ez a helyzet, amikor tudja a haldokló, hogy lezáratlan, rendezetlen ügyeket hagy maga után.

Nem elég a gyötrő fájdalom, még ezekkel a negatív érzésekkel is szembe kell nézni, mint a bűntudat, hogy valamit nem tettem meg, vagy nem vagyok elég jó, nem tudtam a rendelkezésemre álló időt megfelelően kihasználni, nem mondtam el szeretteimnek, hogy mennyire fontosak nekem, stb. Ezek az érzések annyira legyengítik az embert, hogy nem tud kellőképpen felkészülni a “nagy utazásra”.

Készítsük fel lelkünket az utazásra

Pedig nagyon fontos lenne, hogy lelkünket felkészítsük az útra, megbékéljünk, életünket végignézve számvetést készítsünk, elrendezzük ügyeinket. Súlyos betegségben szenvedőkben felmerül a kérdés: Mi értelme van a betegségemnek? Értékes vagyok még szeretteimnek? Miért történik mind ez velem?

Sajnos a tapasztalat azt mutatja, hogy amikor valaki megbetegszik, súlyosabbá válik az állapota, nagyon kevés barát, rokon látogatja meg, pedig a betegnek nagy szüksége lenne arra, hogy az élettörténeteit, tapasztalatait valakivel megossza. Minden embernek szüksége van arra, hogy meghallgassák.

 

kéz

Gyakran látogassuk meg szeretteinket

Az idősek otthonában bárki megtapasztalhatja, hogy a „haldokló” embernek mindennél jobban esik, ha valaki leül mellé és meghallgatja, figyel rá. Ilyenkor hihetetlen erőt kap, érzi, hogy fontos, értékes ember. Szenvedéseit is sikerül egy időre elfelejteni.

Ezektől a rendkívüli élményektől fosztják meg magukat azok a rokonok, barátok, akik valószínűleg félelemből nem látogatják meg ezeket az embereket sem az idősotthonban sem a kórházban. De higgyük el, hogy szeretett hozzátartozónknak az is fontos, hogy mi történik mi velünk, kíváncsiak ránk.

Nincs vesztegetni való időnk. Töltsünk velük minél több időt és gyakran látogassuk meg őket. Mondjuk meg nekik, hogy mennyire fontosak számunkra és mennyire szeretjük.

 

Szellner Zsuzsa
kegyeleti szakértő